Naplójegyzetek és naplóillusztrációk. 1925–1942
Magvető kiadó, 2001

Szentkuthy Miklós: Fájdalmak és titkok játéka

E l ő s z ó

A Petőfi Irodalmi Múzeum kézirattára őrzi Szentkuthy Miklós több mint százezer oldalt kitevő óriásnaplóját, melyet az író zárolt: 25 évre a kezdetektől 1948-ig írt naplókat, ezek 2013-ban nyithatók ki. Az 1948-tól haláláig írt füzetek pedig halála után 50 évvel, 2038-ban hozhatók nyilvánosságra.

Nos, akkor milyen naplójegyzetekről van szó, melyeket itt most publikálunk?

Szentkuthy 1972 júliusában helyezte letétbe az Országos Széchényi könyvtárban kéziratait és naplófüzeteit, illetve azok első felét, tehát a hagyatéknak a több évtizeddel azelőtt született részét. Aztán 1985-ben Szilágyi Erzsébet fasori lakásában, a „nagy-ópapa”-szekrénye mélyén, melyben fontos iratait tartotta évtizedek óta, felfedeztünk egy vaskos dossziét, melyben korai naplókéziratok bújtak meg illusztrációkkal együtt. A jegyzetek és rajzok első része 1925-31 között született. A második része pedig (melyeket szintén szabadon hagyott az író, és így adta le 1987-ben rendezésre a PIM kézirattárába) a 40-es években.

1986 novemberében összes kéziratai, összes naplói átkerültek a Petőfi Irodalmi Múzeum kézirattárába, de ezeket a korai naplójegyzeteket az illusztrációkkal együtt lakásán tartotta. Tehát nem helyezte hét pecsét alá, mint azt tette többi naplóival, melyeket rendszeresen 1939-től vezetett, naponta, halála napjáig. E korai naplólapokat nyitott, publikálható kéziratként tartotta számon: beleegyezett, hogy 1988 június 2-án, 80. születésnapját a budapesti Francia Intézet az ő rajzaiból rendezett kiállítással ünnepelje meg.

Szentkuthy többször hangsúlyozta, főleg az 1988 június 2-i kiállítás megnyitóján, hogy ezeket a rajzokat nem tekinti önálló képzőművészeti alkotásoknak, hanem kizárólag a naplójegyzetekhez szorosan kapcsolódó illusztrációknak. Ezért ahol lehetett, időrendi sorrendben csoportosítottam a dosszié egész anyagát, a rajzokat és a szövegeket egyenértékűnek tekintve.

Rajzolni már a kis, 12 éves Pfisterer Miklóska is szeretett, és élete vége felé a képzőművészetre helyeződött Szentkuthy érdeklődésének, mint irodalmi és vallási ihletforrásnak a súlypontja. A Frivolitások és hitvallások (a továbbiakban: F.H.)c. önéletrajzi interjúkötetben (Magvető könyvkiadó, 1988) részletesen vall rajzolási szenvedélyéről, indítékairól. Az egyetlen metafora felé c. naplólapok (1935, 1985 - Szépirodalmi könyvkiadó) 69-es fejezete pedig tömören ezt a témát fejti ki: „Rajzolni, rajzolni: mellékes, hogy festő vagyok-e vagy sem, rajzolnom kell […], tér és szín patologikus érzékelője vagyok…”

Fontosnak tartom megjegyezni, mennyire érdekes a Barokk Róbert c. első regénye (Jelenkor könyvkiadó, 1991) után olvasni ezeket a naplójegyzeteket. A Barokk Róbert, 1927-ben, tehát 19 éves korában írt önéletrajzi, illetve napló-regény 17 éves önmagáról. Az itt publikált naplólapok és rajzok 1925, tehát szintén 17 éves kora után születtek, - jól párhuzamba vonhatók a regény önéletrajzi vallomásaival, bennük gyónáskényszer, vad önirónia, kíméletlen, bábszerű jellemrajzok, analitikus irányultság műve felé.

A naplóban több síkon mozognak ezek a vallomások, melyek szivárványszerű ívben, rétegződésben állnak össze:

1) szubjektív, majdnem gyermekien érzékeny, hol szélsőségesen lelkesedő, hol felháborodó szerelmi-érzelmi vonal (a Dolly-ismeretség viharos kezdetei után pontosan hatvan évig éltek együtt, végig minden hányattatásnak ellenálló, példásan erős érzelmi kötődés volt közöttük!),

2) a kamaszkor végén a kozmikus otthontalanság megélése, az élethelyzetek és kapcsolatok szinte a neurózisig széttépdesett elemzése,

3) az egyetemi évek alatt Pfisterer Miklós érését, íróvá fejlődésének szenvedés-teli pillanatait érzékeli e napló olvasója,

4) fontos irodalmi (gyakran vázlatos) jegyzetek, melyek készülő műveire, elsősorban a Prae-re vetnek fényt,

5) karikatúraszerű portré-sorozat az 1931-es budapesti irodalom-történeti kongresszus nagynevű résztvevőiről, valamint az életében fellépő más alakokról.

„Nem a megörökítés, az emlék lerögzítése izgat. Nem azért írok naplót, hogy […] maradandóság-szomjamat kielégítsem, hanem csupán azért, mert akkor lesz valóság számomra az, amit átélek, ha leírom […]. És hát minden rendes szépliteratúrával kokettáló fickó a valóságot szereti […]. Minden valamire való napló azért rendkívül érdekes olvasmány, mert pillanatfelvételek sora az ember különböző lelkiállapotiról.” (F.H.)

És a napló témája: "Ahogy a belgyógyász és a pszichoanalitikus a teljes valóság felkutatására és ábrázolására, összefoglalására törekszik, ugyanúgy a gondolkodó moralista is a teljes igazságot, ha elérhetetlen is, tűzi ki ideálul és akarja kifejezni […]. Én ugyanabból az okból nem adom ki [naplóimat most], amiért a belgyógyász vagy a pszichoanalitikus nem adja közre nevekkel ellátva pácienseinek leleteit […]; csak úgy fröcsög naplóm minden sora az indiszkréciótól, testi és lelki élet úgynevezett bevallhatatlanságaitól […]; egy-egy részlet, mondjuk 2O-3O oldal csak egy nagyobb rész perspektívájából érthető meg gondolatilag és érzelmileg […]. Elementáris naplóíró regényesen stilizálhatja magát és az eseményeket. Jelentéktelen dolgokat fölnagyít, jelentős dolgokat lekicsinyít. Egy napló gyakran tartalmaz fantasztikus indulatkitöréseket, akár halleluják, akár átkok formájában". (F.H.)

Nagy naplója hosszú időre szóló zárolásának oka tehát rendkívüli diszkréciója volt. Úgy gondolta, hogy a naplóban említett személyek - az ő halála után - 25 illetve 50 év elteltével egyrészt nem élnek már, akik pedig élnek és idős korukban veszik kézbe, azok joviálisan olvassák majd, és elnézik a szarkasztikus részeket. Ehhez kis villanásnyi érv: „Oly furcsa, hogy felnőtt vagyok a társaságban, a nők, a gyermekek előtt. De annyira abszolút gyermeknek érzem magam: az életszerű élet mindig gyermekes, ösztönös, állati, a fájdalmak, örömök, titkok, kíváncsiságok játéka. Mi van ebben felnőttes? Csak a halál igazán «felnőtt».”

Mégis, az itt közölt szövegek és rajzok feldolgozása közben értettem meg, miért zárolta ilyen hosszú időre naplóit. Események, emberek, konfliktusok rendkívüli megjelenítésben, az idő felejttető erejének fittyet hányva, fantáziás túlzásokkal körítve jönnek elő; féltékenységi és más víziók is vehemens, sőt néhol démoni leírásban, reális melegágyból nőnek ki. Mégis, szerkesztői meggyőződésem az, hogy ilyen szemelvényes művet is - főleg hetven esztendővel megírása után - kihagyások nélkül, teljes egészében kell kiadni. De Szentkuthy lánya, Mariella Legnani - egyben egyik jogutódja - határozott fellépésére, minden irodalmi érvelésem ellenére, még ebből a több mint 60 éves naplóanyagból is el kellett hagynom bizonyos részeket, melyek „sértenék őt, valamint bizonyos személyeket, illetve közvetlen leszármazottaikat”. Több helyen álneveket használtam, ahogy Szentkuthy is tette a F.H.-ban, és amit Szentkuthy nagymérvű diszkréciója megkíván. A töredékes-vázlatos szövegrészeket (melyek folyamatos leírásként nem élvezhetők) azért hagytam benne, mert később megjelent írásaihoz nyújtanak filológiai tájékoztatást (Prae, Cynthia, Vallomás és bábjáték...).

Szintén a F.H.-ban mondja el:

1) mit tartalmaz naplója: "[Benne van] minden élő és halott ember, akivel éppen aznap találkoztam, akire éppen aznap emlékeztem. Álmaim is részletesen szerepelnek, arcképek, kosztümök, események őserdeje, utazások európai odüsszeiája, tájleírások, olvasmányok óceánja, napilapok kis- és nagyhíreinek sűrű kijegyzése, minden zene és kép kurta vagy hosszú széljegyzetelése, bölcselkedő kedvű gondolatok, százágú irodalmi tervek, polipkarú fantáziák, rendhagyó imádságok kivonata, az élet legapróbb mozzanatai, például ételeim pontos, a la carte leírása, kontrasztban a világmindenség asztronómiai kérdéseivel, ha éppen aznap volt ilyen olvasmányom, virágok leírása[…]. Mint ahogy volt alkalmam több ízben említeni: halálosan és éltetően izgat Nagytermészet, Nagytörténelem, Nagymitológia párhuzama az ember mindennapi életének másodpercről másodpercre követett mikro-eseményeivel. Freud! Szent Ágoston!"

És elmondja:

2) hogyan komponálja meg naplóját: "... nálam minden jóformán «készre konstruált» drámai jelenet, jellemek, szcenikai pontosságú helyzetleírások […], ha egy teológiai művet olvasok, azonnal minden mitológia, vallás, eretnekség kérdései torlódnak nyílhegyű tőmondatokban naplómban. Mert ha hiszitek, ha nem, ott aztán olyan tömörséget valósítok meg, mint a román oszlopfők kis helyre összezsúfolt jelenetei […]. Központi gondot fordítok a napló megkomponálására. Minden egyes napot, sőt sokszor órát drámai, színpadi jelenetként komponálok meg, sőt megsúghatom, konkrét életemet néha a naplóm szemszögéből nézem, és megvalósítás előtt már megkomponálom, aszerint, hogyan akarom majd leírni naplómba."

Mikor naplóírói (illetve memoár-írói) eszményképeiről kérdezte őt Kabdebó Lóránt, Saint-Simon herceget (Párizs 1675-1755) és Henri-Frédéric Amielt (Genf 1821-1881) említette elsőként, majd az angol barokk író: Samuel Pepys (1633-17O3) naplóját, a magyarok közül a naplóíró Füst Milánt.

Ezek után szinte fel sem merül az a kérdés, hogy az író miért nem adta ki ezeket a korai naplójegyzeteket. Erre egyrészt ugyanaz vonatkozik, mint minden más haláláig kiadatlan kéziratára: csak előre nézett, dolgozott, az idő múltával egyre kevésbé óhajtotta drága idejét régi iratainak javítgatásával tölteni. Másrészt tudta, hogy életében és felesége életében nem jelenhetnek meg ezek a naplólapok, legfeljebb nagyon foghíjasan. A válogatáshoz pedig nem volt kedve, és még álmában sem merült fel, hogy felkérjen rá, hiszen engem is a saját készülő Orpheus-művének előkészítésébe vont bele.

Végül még egy vallomása ebből a könyvből: „Kínoz, hogy ez csak napló, csak outre-tombe és nem mű. Mikor naplót akarok kiadni, akkor a halált akarom legyőzni - látni akarok valami olyat, amit rendesen sohase láthat az ember: egy órát legalább a saját halála után.”

Budapest, 2000. július 18.

Tompa Mária

Fájdalmak és titkok játéka (korai napló)

 

 

 
 
 
© Szentkuthy Alapítvány, 2008