Naplójegyzetek és naplóillusztrációk, 1925–1942
Magvető kiadó, 2001.

Szentkuthy Miklós: Fájdalmak és titkok játéka (előszó)

– két részlet –

1930. december 26.

Portrait de Halász.

Villamoson találkoztam Halász Gáborral. Hozzá léptem, ő éppen leszállt. Ez is fájt. Szédültem. Babonása lettem. Kis madárfej, csillogó sima fekete haj, hegyes orr, nüantikusan homorú kontúrral. Nagy szemek: táguló, fekete himbáló két folt, mintha mindig terjedne, mint a rajzlapon szétfutó fekete tus-folt, nem látszik az arcba illesztettnek, hanem lebeg, mint a szemüveg mágneses terében kiegyensúlyozott golyó, mindig valami aszimmetrikus félrecsúszottságban, amely nyugtalanul fokozza az erővonalak játék-dinamikáját. Ha nevet, vörös lesz, valami affektált szemérem ez, gőgös, cinikus diszkréció, egyik szeme apoplektikusan összehúzódik, mikroszkopikus kis ráncok képződnek vízszintesen, bőre átlátszó fehér-vörös, sárga-lila foltokkal teli, - szája (beszéd közben is) csőrszerűen szopja a szavakat, és ezáltal valami ironikus precízióvá éleződik a mondat. Nevet, ill. vihog erősen, - számomra ez a legidegenebb, mindig azt a benyomást kelti, hogy erőltetett.

Hétfőn találkozás a Centrálban. Kampf mit dem Dämon. Sokat tudnak és én nem a tudásvágytól űződöm, hanem az alkotásvágytól. (A fenti Halász-portré kis öröm nekem Halász-vert életemben). Vitatkoznak, elveket vallanak, és én mindezt csak témaként élvezem. Persze erről nem lehet beszélni. Nekem nincs mondanivalóm: nekem egy társaságban a mondanivalóm éppen a társaság, amelyben vagyok. De ezt nem jelenthetem ki, hiszen még nem alkottam semmit. Tudok majd? Halász démona engedi?

„Én művész vagyok”. Ez tény. De ezt nem lehet intelligens-ironikus fiúk között és sehol a világon kimondani: sem hit, sem viccbe álarcozott hit, sem vicc, sem alázat hangján. Ez alkotás nélkül egy gyerek szájából (leider, Ich!) komikum. Elképzelni is rossz Halász arcát (de az enyémet is!). Sok saját-gondolatomat úgy érzem, hogy Halász találta ki: a bennem élő Szuper-Halász találta ki. Halásznak imputálom, pedig ő bizonyára rettentően más. Csak úgy mondom, hogy „bizonyára”: nem tudom elképzelni, valóságnak hinni, hogy valaki más legyen, mint az, amit én róla képzelek.

Mítosz-Halász és való-Halász: ez a megkülönböztetés számomra csak felvetése a konvencionális ember-ismeretnek (szüleim, Dolly) - igazában, én mindig csak egy Halászt ismerek, és önkínzó pesszimizmusomban nem nevezem Mítosz-Halásznak, hanem egyszerűen Halásznak. Mítosz: ezt hozzáteszem, mert kissé vigasztal az, hogy szüleimnek és Delmának van talán igaza, és Halász nem olyan csodálatosan okos, mint én gondolom.

Művész vagyok, és ezt titkolom az intellektüelek társaságában, és alkalmazkodom hozzájuk, fölveszem a történész, a politikus, az esztetiko-filozóf szerepét, az ő szájuk íze szerint beszélek, - ez kínoz, öl. There’s the rub, ezért érzem rosszul magam közöttük. Mert a tudóst nagyobbra tartom a művésznél. Művész vagyok, és le kell néznem magamat. (Apám hatása: ő szereti a művészetet, de ideálja a politikus, a tudós!) [1]

* * *

1931. május 21–24.

Irodalomtörténeti Kongresszus résztvevői:

Baldensperger: magas homlok, koponya közepétől a tarkó felé puha, finom, sűrű ősz haj, középen kicsit előbb kezdődik, mint a halántékok táján. Fehéres-rózsaszín, ezüst-lila finom arcbőr (a nemesített borsóvirág puha színei!). Szőkés-barna bajusz, két oldalt két hegybe kipödörve („magyaros”, színe: dohányos ember ujja-körme), kék, világos szemek; francia gesztusok (vállrándítás, előkelő „mondén-szkepszis”-stílus; valami Horváth János-szerű a nézésben, a fej-félrehajtásban; irónia, tompa, rekedtes hang; elegáns párizsi öltözködés, sveifolt.

Thienemann: kreol arc, sárga magas homlok, barátságtalan összehúzott arrogáns rövidlátó kék szemek, göngyölt ajkak, hosszú orr, koponya tetejétől kezdve kurta, sárga göndör haj…

Eckhoft (synthese-intuition): fehér arc, magas, sovány, udvarias (szentimentális pincér); magas homlok, barnás haj, kopaszodik; kék szemek, elég kicsik (golyók rápasszoló szemhéjtokban), legörbülő vékony, szorosan zárt félkör-száj. Zsakett, nagy kopott-vörös nyakkendő.

Fay (vitalista): sánta, széles zakó elől, zsebredugott kezek. Fiatal. A „littéraire” szót három t-vel mondja. Sűrű sötét haj hátrafésülve, kis Chaplin-bajusz-féle függőlegesen lefelé, a szálak fogkefésen levágva. Görbés orr, lapos szemhéjak: bizonyos hólyagos ezüst-készlet hólyagjaira emlékeztet (kétféle szemhéj-állás nevetésnél: egy lapos és egy ráncolt. Erősen Szerb-Antalos.

Dragomirescu (csak „chef-d’oeuvre” a fontos; hülye!): öreg, süket, rettentő rossz francia kiejtés (sentiment: „szántimán”). Lope-de-Vega cvikker (néha Baldenspergernek is!), kis francia szakáll, kopasz fej, a homlok felett egy izolált óriási cakk, önmagába-göngyölődő hullám.

Ermatinger (vitalista): borotvált, higiénikus, tiszta arc, szögletes, hosszúkás; meleg hang, kissé tokás, ajak-állás (befelé húzott: gőg), keretnélküli (tiszta) szemüveg, sűrű haj, kissé fölfele hullámzik, aztán hátra. Magas. Színes ingek. Ordenáré kezek. Hegyi-levegős arc.

Croce, Nadler: Kaiblinger-tipus.

Croce (vitalista, hülye): alacsony, pocakos. Nagy tojás-alakú kövér fej, piszkos bőr, piszkos-színű, ritka, égnek-álló kefehaj, óriási gömbölyű-üvegű cvikker. Hadar. Röhög saját viccein. Rendetlen ruha. Állati nyújtózkodás. Kínaias, timpanon-vonalú szemek.

Nadler: ordít. Kicsi, kövér. Szaftos hang. Gesztikulál, ugrál: közönséges. Kis szőke, félig göndör, félig elválasztott elég rövid haj. Vörös bőr. Világos ruha. Vékony-barna keretű szemüveg (fém fül-akasztóval).

Hankiss: fehér bőr, kék szemek, gyerekes modor, ritka, szőkés-féle, rövid kefehaj (főleg fejtetőn és tarkó felé) - a homlok felett símul. Kicsit Apám-os. Szemüveg. Fehér, fehér, gyermekes. Furcsa koponyaalak,   pösze, selypít.

Sorrento (?): jelentéktelen. „Férfi”. Cvikker (régimódi tragacs). Kopasz fejbőr fölött keresztbe fektetve fekete lenyúlt hajstráfok.

Russo („classicita”): magas, barna, „olasz”. Nagy szemek, különös tartalom nélkül. Fekete haj hátrafésülve (kissé vertikális hullámkezdetekkel, de nem előreomló hullámokkal, mint pl. Ermatingernél). Utcán óriási, de nem hullámos-karimájú „művész”-kalap.

Walzel: öreg. Kicsit Taine, kicsit mafla. Ijedt, kétségbeesett arc. Szemek távol egymástól. Kis haj a kopaszság fölött, kis francia kecske-szakáll. Aranykeretes szemüveg: fekete űr mögötte.

Schücking: őrült magas. Teljesen kopasz. Szőke dús, kétágú bajusz. Sárga csontkeretű szemüveg. Gombócos hang. Fekete selyem-másli, zsakett, lila alacsony puhakalap.

Cysarz: óriási hatása rám (csak mint fizikai jelenség!). Romantikus színész. Kócos haj: vízszintesen és halánték-homlok felé kócos, mint cserepekből rögtön lefelé futó virág.

Horizontális kócosság: lelapítva.

Kis toka (inkább pseudo-toka). Egy műkéz (?) = fekete bőrkesztyű. Másikon fekete bőrkesztyű és két utolsó ujj szabad csak. Éles, gyerekes, állatias-intellektuális hang. Alacsony homlok. Fiatal. Misztikus mosolyok, gesztusok. Vékony, hosszúkás orr.

Folkierski: kinőtt rossz fekete zakó. Áll.alkat: házi nyúl vagy hal = teljesen visszaszívott pici áll, pici száj. Kis kúp az egész. Chaplin-bajusz. Keretnélküli ovális cvikker. Sűrű haj, fekete, símán hátrafésülve.

Három fok: 1. Folkierski, 2. Russo, 3. Ermatinger.

Ascoli: nyávogó-retorikus, élénk, vif francia = proto-francia fonetika! Ősz. Homlok nincs, csak nagy ősz fél-fru-fru. Nietzsche-bajusz. Feketés kontúrú szemek (mint a színésznőknek, kifestve). Kedélyes, józan.

Van Tighen: sablon, teljesen kopasz, hosszú fehér szakáll, bajusz, cvikker.

Colere (?): kopasz, csak oldalt kis haj. Sárga. Finom, vékony arc. Elegáns. Keskeny, kissé törött orr. Chaplin-bajusz. „Kis francia”.

 

Fájdalmak és titkok játéka borító

Napló I. 1931.

 

Napló II. 1931.

© Szentkuthy Alapítvány, 2008