Az Orpheus-füzetek két előfizetési íve, reklám szórólapja.

1938:

A mű, melynek nagyobb összefüggő részletei most negyedévenként fognak megjelenni, keretes essay-sorozat. Minden fejezete élén egy-egy szent rövidebb vagy hosszabb életrajza olvasható – s egy-egy ilyen életrajzhoz csatlakoznak azok az irodalmi vagy történelmi tanulmányok, regényrészletek, elbeszélések, lírai költemények és aforizmák, melyeknek tárgya összefüggésben van a fejezet élén álló szent életének és korának kérdéseivel. Erre a szerkesztési formára utal a címben a „Breviárium” elnevezés. Az „Orpheus” név a gondolati alaphangulatot fejezi ki: az alvilágban bolyongó Orpheus a valóság sötét titkai közt tévelygő agy örök jelképe. A mű célja: egyrészt természet és történelem valóságát mind végletesebb precízióval ábrázolni, másrészt a szemlélődő ember minden bizonytalanságát, az érzelmek ingatagságát s a gondolatok és bölcseleti rendszerek tragikus meddőségét az európai szellem történetének változatain keresztül bemutatni. A „szent” jelző pedig azért áll Orpheus neve előtt, mert a mű mind az európai történelmet, mind a természet vegetatív világát lényegében vallási, természetfölötti nézőpontból ábrázolja. Noha mind a szent-életrajzok, mind a történelem egyéb alakjai, híres könyvei és kulturális megnyilatkozásai tulajdonképpen csak egy lírai önarckép különböző vonásai, a szerzőnek mintegy szerepei és álarcai, - a mű lényegében „vallási”, mert szerelemtől politikáig mindenütt a civitas dei és civitas mundi harcán van a hangsúly…

A 6 Orpheus-füzet befejezése után, 1942:

Az Orpheus célja: megtalálni azt az embereszményt és azt a legelfogadhatóbb életformát, melyet a lehető legszélesebb körű történelmi, a legegyetemesebb vallási, legmélyrehatóbb természettudományi tapasztalatok után a gondolkozó agyvelő és boldogság-kereső érzés megkíván. Célja tehát a legfélreismerhetetlenebbül humanista cél: a kultúra minden változatán, tudományok és mitológiák minden ígéretén és csődjén, a legtávolabbi korszakokon és legmesszebbeső tájakon, a lélektan rengeteg, de mégis véges árnyalatain túl levő embert keresi: hogy mindebből a mögötte hagyott élmény-tömegből mi marad? Mi használható fel a jövőre? Mi benne az idők játéka és mi a nélkülözhetetlen lényeg és esetleg örök pozitívum?

Az Orpheus módszerét egy közönséges hasonlat világítja meg: amint az emberi magzat születése előtt mintegy ismétlésszerűen végigmegy olyan ősi természeti formákon, amelyeket születése után vagy felnőtt korában már alig vehetünk észre rajta, úgy ennek a könyvnek a szerzője is, mielőtt a célképpen kitűzött új ember-eszményt elérné, előbb végigmegy a megelőző korok legjellemzőbb politikai, művészi és vallási szereplőin, színészi kedvvel eggyé-olvad velük (a történelmi tárgyilagosság és a lírai személyesség játékos egyensúlyozásával), hogy így jusson el a maga korához, s adhasson választ arra, hogy gótika és rokokó, görög mítosz és reformáció, kínai festészet és spanyol politika után – milyen legyen és mit tegyen az új ember? Mivel ez a célja és ilyen a módszere, tulajdonképpen a régi „Bildunsgroman” műfajához tartozik, a két modern vezető-műfajt, az esszét és az önéletrajzot közös nagy keretben egyesítve.

 

1973

06 BallaD1973.jpg

 

Fotó a 40-es évekből

 
© Szentkuthy Alapítvány, 2008